A Google trendek kapcsán a PHP alapú keretrendszerek iránti érdeklődést néztem meg az elmúlt 5 évben a keresések alapján. De akkor is hasonló képet kapunk, ha a Stackoverflow trendelemzőjét használjuk (a %-os érték a Stackoverflow-n megjelenő összes bejegyzés számának arányát mutatja):

Ebből is látható, hogy a programozók leginkább ehhez a keretrendszerhez kapcsolódóan fogalmaznak meg kérdéseket, mivel ezt használják a legtöbben. Ha ez még nem lenne elég, akkor vannak további érveim is a Laravel használata mellett:
- Open Source megoldás, tehát nyílt forráskódú, aminek az előnye számunkra abban rejlik majd, hogy a keretrendszer teljes magját meg tudjuk akár tekinteni. Számos fejlesztő készít hozzá kiegészítő modulokat, kiterjesztéseket. A szakmai közössége meglehetősen nagy, ahogy láttuk is az imént, rengeteg forumbejegyzést produkálnak vele kapcsolatban a programozók. Mi is szabadon tudjuk bővíteni az alkalmazásainkat.
- A fenti trend ábrákból is kivehető, hogy a Laravel fejlődése és népszerűsége töretlen. Ez egy Laravel-lel ismerkedő számára azért fontos információ, mert ha ez a keretrendszer egyre népszerűbb és elterjedtebb, akkor a szoftverfejlesztő cégek piacán is valószínűleg egyre többen fogják ezt használni, így a megszerzett tudásunk egyre értékesebb, tehát jobb állásokra, pozíciókra tudunk pályázni a cégeknél.
- A Laravel a webes körökben gyakran alkalmazott MVC (Model-View-Controller) tervezési mintára épül. Ennek a részleteit a későbbiekben részletesen megismerjük és mindenki számára nyilvánvaló lehet a működése.
- A Laravel letisztult weboldallal rendelkezik (https://laravel.com/), ahonnan elérhető a minden részletre és verzióra kiterjedő dokumentációja (https://laravel.com/docs/8.x), valamint a számunkra is fontos Laracasts online oktatási weboldal (https://laracasts.com/) sok ingyenes és fizetős tartalommal (de mindenkit biztatok az előfizetésre, mert nagyon megéri!).
A blogbejegyzés írásának perceiben kerestem rá Ausztriában (https://www.jobs.at/j/laravel) és Magyarországon (https://www.profession.hu/allasok/1,0,0,laravel%25401%25401?keywordsearch) a Laravellel kapcsolatos nyílt állásajánlatokra: Ausztriában jelenleg 61, itthon pedig 17 ilyen pozícióba hirdet a két állással foglalkozó weboldal lehetőségeket.
Ha mindezek ellenére sem szeretnénk Laravel-t tanulni, akkor érdemes lehet megismerni a következő keretrendszereket és utána egyből vissza is akarunk majd térni a Laravel-hez: Symfony (https://symfony.com/), CakePHP (https://cakephp.org/), CodeIgniter (https://codeigniter.com/), Zend Framework (https://framework.zend.com/). Mindegyikről elmondható, hogy ingyenesen használható, részletes dokumentációval rendelkeznek. Talán még annyi kiegészítés részemről, hogy a CodeIgniter egy MVC (Model-View-Controller) architekturális tervezési mintával ismerkedő programozónak hasznos lehet, a Symfony-t viszont egy kezdőnek biztosan nem ajánlanám, mert ahhoz túl bonyolult elsőre.